Megfulladt egy 34 éves férfi, aki autójában töltötte az éjszakát a palotási horgásztónál és kocsiját gázpalackról működő hősugárzóval fűtötte – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Dankóné Nagy Éva elmondta: a dunaújvárosi férfi horgászni érkezett a tóhoz és kedd éjszaka az autójában aludt, amelynek utasterében egy kis gázpalackról [...]
Tóparti pecás anzix
Agárd – A minden évben, hagyományosan megrendezett környezetvédelmi nap szombaton az ország vizeinek partjára hívta azokat, akik egyébként csak pecázni járnak oda. Volt miről beszélni velük.Jól indult a szezon a Velencei-tavon. A jég után márciusban már többen fogtak szép keszeget, sőt, néhányan pontyot is. Március közepétől egyre több lett a zsákmány, [...]
Turistacsalogató horgászparadicsom
Egyesek állítása szerint Kárpátalja kivételes természeti adottságai folytán úgy vonzza a turistákat, mint mágnes a vasat. Mivel azonban jól tudjuk, hogy ez még messze sincs így. Sokat kell még tennünk azért, hogy a kijelentés valóban igaz legyen.Tény, számos gyógyvízforrásunk mellett létesült már fürdőhely és üdülőövezet. Szálláshelyekkel, sajátságos, helyi érdekességekhez kötött [...]
Nagyüzem a vízparton – Áprilisi horgászajánlat
Életre keltek a vízpartok a tavasz beköszöntével, megyénk horgászegyesületeinél egyre másra rendezik a versenyeket. Mi most az áprilisi kínálatból nyújtunk át egy csokrot, a teljesség igénye nélkül.A várpalotai Nagybivalyos-tórendszer S2-alsó és S2 felső tavon immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nagybivalyos – Yo-Zuri-parti pergető bajnokságot, amely hazánk egyik legizgalmasabb, le
A csonti felfűzése
A csonti ma már az egyik legnépszerűbb csali. Tél után, februárban is sikerrel horgászhatunk vele bodorkára, keszegre. Ám, ha feltűzünk egy csontkukacot a horogra, először arra kell gondolnunk, vajon hogyan kelti fel majd a halak figyelmét.A csontkukac elviseli a többszörös sérülést is. Ezt a tulajdonságát a lehető legjobban kell kihasználnunk. Hány olyan [...]
Telepítés, pontyfogó Sóstón
A Nyíregyháza-Sóstó Gyógyfürdő HE április 15-én nagyobb mennyiségű háromnyaras és 5-8 kg-os pontyot telepít a kezelésében lévő Sóstói Csónakázó és Fürdőtóba. Horgászni április 16-án reggel 6 órától lehet.A Nyírteleki Horgász Egyesület tagjai számára pontyfogó versenyt szervez a Tokaji Kovács-tavon április 18-án (vasárnap) 7-13 óra között. Nevezni április 16-áig vezetőségi [...]
Pontycsalik (II.)
A kukorica lisztté őrölve is több tésztacsali alapanyaga. A klasszikus málérecept kukoricaliszt, rozsliszt, búzaliszt keveréke, ebből kell gombócokat gyúrni, ezeket kifőzni, majd ismét összegyúrni. Ez az ismételt összegyúrás igen kemény munka, ha a málé pontyra készül, felesleges is. A megfelelő nagyságúra készített gombócok sokkal jobban tartanak a horgon, ha úgy kínáljuk fel őket, ahogy [...]
Egyre több a horgász Zala megyében
Évről évre nő a horgászok száma Zala megyében; tavaly közel 16 400 horgászjegyet váltottak ki, kétezerrel többet, mind három évvel korábban – tájékoztatta Ernszt Tamás, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) halászati felügyelője az MTI-t.A halfogási naplók adatai szerint a tavalyi horgászzsákmány meghaladta a 150 tonnát. Legnagyobb arányban – [...]
Üzleti alapon újul meg a Marcal-tó
Megújul Győrben a Marcal-tó, s megújult a vízterületet kezelő horgászegyesület vezetése is.A hagyományokat megőrizve, de üzleti alapokon működik tovább a társaság, előtérben tartva az utánpótlás nevelését.Látványos munka folyik Győrben, a Marcal-tavon, két ˝vízipók˝ markológép termeli ki az iszapot a be- és kifolyó zsilipek környékén. A vízterületet kezelő Nádorvárosi Horgász Egyesület [...]
Természetvédelmi razzia a Balatonnál
Átfogó ellenőrzést tartottak a hétvégén a Balatonnál, amelynek során 228 ellenőrzésből hét szabálysértési feljelentés született.A balatoni vízirendészet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ellenőrzött a Balatonnál.Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: az akció célja elsősorban a ter
Partnerek:
Web Design Horgászat.wyw.hu Sport linkek ToP linkek Top Linkkatalógus










